Az egyesület célja, hogy szakmai tájékoztató és ismeretterjesztő tevékenysége útján elősegítse a társadalom jogtudatosságának és a jogállami értékek elfogadottságának növelését, a bírói hivatás elismertségének mélyítését és az igazságszolgáltatásba vetett közbizalom növelését. Fontosnak tartjuk előadásokon és beszélgetésekenen való részvételt annak érdekében, hogy érthetőbbé tegyük a bíróságok tevékenységét és közelebb hozzuk a bírákat azokhoz, akiknek az ügyeiben döntenek. Az egyik legalapvetőbb tevékenységünknek tekintjük, hogy aktív bírói szerepvállalással részt vegyünk középiskolás korosztály tudásának a bővítésében tájékoztató vagy ismeretterjesztő jellegű események szervezésével.
Egyesületünk tagjai a Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium, Technikum és Szakképző Iskola hallgatói részére tartottak előadást a bírói hivatásról, a bírói munkáról és a jogi pályáról, valamint Bilincs egy méretben címmel egy bünetőjogi tárgyalásról is.
Egyesületünk egyik tagja emellett részt vett a Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium Fazekas+ megnevezésű rendezvényén, ahol a diákok betekintést nyerhettek a bírósági szervezetrendszer felépítéséről, a bíróvá válás rögös útjáról, emellett ezen a rendezvényen debütáltak az Egyesület bíróságot, jogállamiságot bemutató videói, végül pedig a jog és irodalom kapcsolatát igyekezték a diákok feltárni, majd közösen megvitatták, bűnös-e Lúdas Matyi és Toldi.


Egyesületünk tagjai “bíróként” részt vettek a budapesti Eötvös József Gimnázium és a budapesti Fazekas Mihály Gimnázium vitaklubjai által szervezett első országos angol nyelvű, gimnazistáknak szóló 2025-ös Debate versenyen. A versenynek közel 70 résztvevője volt. A verseny British Parliamentary formátumban zajlott. Értékes volt hallgatni a diákokat, ahogy érvelnek egy-egy téma mellett vagy ellen, megható volt látni őket és bíróként nekünk pedig egy teljesen más szabály szerint kellett értékelni a feltörekvő generáció szenvedélyes vitáit. (Fotó by Fazekas Stúdió)



Egyesületünk tagjai részt vettek a “Kihívások az ifjúsági addiktológia világában” címú szakmai szimpóziumán, ahol hiánypótló előadást hallgattak a tizenévesek függőségi sajátosságairól, a drogmegelőzési feladatokról, az addiktológiai útvesztőiről, és arról, hogy az addiktológia és a kriminalitás hogyan függ összeg, valamint arra a komoly kérdésre igyekeztek választ kapni, mit tehet a szülő, hogy gyermeke ne váljon szenvedélybeteggé.
