Az ENCJ közleménye

Az ENCJ Elnöksége 2025. január 31-én Budapestre látogatott annak érdekében, hogy a jelenlegi igazságszolgáltatási helyzetről információkat gyűjtsön. Ennek során meghallgatta az OBT, az OBH, az igazságügyi miniszter és a MABIE, valamint egyesületünk képviselőit.

2025. február 21-én kelt közleményében az alábbi problémákra hívta fel a figyelmet.

A magas infláció, továbbá az indexálás, valamint a béremelés hiánya kedvezőtlenül érintette a bírák és az igazságügyi alkalmazottak fizetését. Ezt a problémát tovább súlyosbította az, hogy más ágazatokban – beleértve a közszféra törvényhozó és végrehajtó hatalmi ágait – jelentős béremelések voltak, ami egyenlőtlenségekhez vezetett a különböző állami szervek között. Ez fenyegetést jelentett a bírói függetlenségre.

Az ENCJ a 2024. november 22-én aláírt Megállapodást több okból is bírálta.

Közleményében rámutatott arra is, hogy a bíráknak joguk van szabadon felszólalni akkor, ha a bírói függetlenség veszélyben van. Az ENCJ ezért üdvözli, hogy az OBT, a bírói egyesületek és az egyéni bírák úgy döntöttek, hogy felszólalnak a bírói függetlenség védelme érdekében rámutatva a magyar igazságszolgáltatást fenyegető veszélyekre.

Kiemelte azt is, hogy a 2024. december 20-án elfogadott jogszabálymódosítást, amely a Megállapodásban rögzítettek végrehajtását célozta, egy parlamenti képviselő terjesztette elő, így vált kikerülhetővé a rendes jogalkotási eljárás. Ez pedig azt eredményezte, hogy sem a OBT-nek, sem a bíróságoknak nem volt lehetősége a jogszabálytervezettel kapcsolatban a véleményét kifejteni. Alapvető fontosságú, hogy a végrehajtó és a törvényhozó hatalom tiszteletben tartsa az igazságszolgáltatás függetlenségét, és csak érdemi konzultációt követően kerüljön sor jogszabálymódosításokra.

A szolgálati bíróságok helyzetével kapcsolatban rámutatott, hogy komoly aggodalmak merülnek fel egy esetleges változtatással kapcsolatban. A szolgálati bíróság, mely a bírák fegyelmi ügyeivel foglalkozik, felhasználható arra, hogy nyomást gyakoroljanak a bírákra azáltal, hogy fegyelmi eljárásokat folytatnak le bírákkal szemben, akik felszólalnak a bírói függetlenség és a jogállamiság mellett. A dermesztő hatás egyértelmű. A fegyelmi eljárásokat nem szabad a bírák megbüntetésére alkalmazni, akik a függetlenség veszélye miatt véleményt nyilvánítanak.

Az ENCJ megállapítja, hogy a magyarországi igazságszolgáltatás függetlensége jelenleg komoly kihívásokkal néz szembe. Az ENCJ támogatja az OBT a bírói függetlenség védelmére irányuló erőfeszítéseit.

https://resiudicata.hu/wp-content/uploads/2025/02/Final-statement-Hungary-21-02-2025.pdf

Ossza meg a hírt másokkal is!

Facebook
X
LinkedIn
Skype
WhatsApp
Threads
Pinterest