A Res Iudicata – Bírák a Társadalmi Tudatosságért Egyesület az elmúlt napok eseményeire és híreire reagálva a következőket kívánja kifejezésre juttatni: Az Országos Bírói Tanács a 2024. november 20-i ülésén felhatalmazta az elnökét egy négyoldalú megállapodás aláírására, melynek résztvevői az Igazságügyi Minisztérium, az Országos Bírósági Hivatal, a Kúria és az Országos Bírói Tanács, a tárgya pedig az igazságszolgáltatás működésének hatékonysága érdekében tervezett intézkedések: 3 év alatt átlagosan 48 %-os illetményemelés, ezzel egyidejűleg egy átfogó igazságügyi reform, amely érinti a bírósági szervezetrendszer minden szintjét és a bírói életpálya alapvető elemeit. A bírói kar a tervezet létéről két nappal az ülés előtt, a sajtóból szerzett tudomást. Habár az Országos Bírói Tanács ülései a bírák számára nyilvánosak, azonban a tervezetet tárgyaló ülés helyszíne Gyula volt, ezért a bírák többségének a személyes részvétel nehezen lett volna megoldható. Többek között egyesületünk is, azzal a kéréssel fordult a tanácshoz – amely megválasztásakor az átláthatóság és az együttműködés fontosságát hangsúlyozta –, hogy biztosítsa az online részvétel lehetőségét az érdeklődő kollégáknak, azonban a levélre választ sem kaptunk. Az ülés összefoglalójából viszont kiderül, hogy a tanácskozási joggal rendelkező kollégák online csatlakoztak az üléshez. A megállapodás tervezet szövege az ülés ideje alatt vált elérhetővé a tanács honlapján. Egyetértünk azzal, hogy számos olyan kérdés van, amely a bírák és az igazságügyi alkalmazottak fizetésének rendezése, a bírósági szervezetrendszer gazdasági működésének racionalizálása, az ítélkezés színvonalának növelése, a bírói függetlenség garanciáinak biztosítása és a bírói hivatás méltóságának emelése érdekében reformra szorul. Ez azonban kizárólag széleskörű szakmai egyeztetést követően, a koncepció és a reformjavaslatok részleteit ismerve képzelhető el úgy, hogy arról akár a bírói kar egésze is véleményt nyilváníthat. Szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a jelenlegi – és a megállapodás tervezettel lényegében nem érintett – javadalmazási rendszer szabályozása nem biztosítja a bírói hatalmi ág elválasztását a másik két hatalmi ágtól, mert nem tartalmaz olyan mechanizmust, ami lehetővé teszi a bírák javadalmazásának a végrehajtó és a törvényhozó hatalomtól független, önkényes beavatkozástól mentes, objektív és ellenőrizhető kritériumok alapján történő meghatározását. Hangsúlyozzuk, hogy a méltó javadalmazás a bírói függetlenséget védő alapvető garanciák egyike, melynek biztosítása nem köthető semmilyen feltételhez. Ezért elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a megállapodás tervezetben lévő három évre elhúzott bérrendezési javaslat, amely az elmúlt évek inflációjának a mértékét sem éri el, úgy szerepel a szövegben, mint amit a kormányzat csak a reform egyéb elemeinek elfogadása esetén biztosít. Emiatt a tárgyaló felek nincsenek abban a helyzetben, hogy a reformjavaslatokat önmagukban és részleteiben vizsgálhassák, eltekintve attól a – teljes bírósági szervezet által jogosan elvárt – bérrendezéstől, melynek feltételéül szabták. Megjegyezzük továbbá, hogy az Országos Bírói Tanács, a bírák által választott testület, a bírósági szervezeti törvényben taxatíve meghatározott feladataitól eltérve, a bírói kar tájékoztatása nélkül vesz részt egy olyan megállapodásban, melynek hatása a bírósági szervezet egészét, a jelen, valamint a jövő bíráit is alapvetően érinti. Meggyőződésünk, hogy az Országos Bírói Tanács a megállapodás elfogadásával túllépte a hatáskörét, ezért kérjük az Országos Bírói Tanács elnökét, hogy tekintsen el a megállapodás aláírásától és kezdeményezzen valódi szakmai párbeszédet egy megalapozott igazságügyi reform kidolgozása érdekében.
Budapest, 2024. november 21.
a Res Iudicata Egyesület elnöksége
https://resiudicata.hu/wp-content/uploads/2024/11/Kozlemeny-2024-11-20.pdf
NYILATKOZAT
Bíróként e nyilatkozat aláírásával kifejezzük tiltakozásunkat amiatt, hogy az Országos Bírói Tanács elnöke, az Országos Bírósági Hivatal elnöke és a Kúria elnöke széleskörű egyeztetés és előkészítés nélkül, a bírói kar tagjait megkerülve kötött a teljes bírósági szervezetrendszert, annak dolgozóit és a bírói életpálya alapvető elemeit érintő megállapodást az Igazságügyi Minisztériummal.
dr. Hirtling Ibolya – bíró, Fővárosi Törvényszék
dr. Laczó Adrienn – bíró, Fővárosi Törvényszék
dr. Madarasi Anna – bíró, Fővárosi Törvényszék
dr. Tóth-Lakos Fruzsina – bíró, Fővárosi Törvényszék
Kiszel Zoltánné dr. Nyekita Györgyi – bíró, Fővárosi Törvényszék
dr. Rábai Krisztina – bíró, Fővárosi Törvényszék
Albertné dr. Lackner Gertrúd – bíró, Fővárosi Törvényszék
dr. Bálint Péter – bíró, Fővárosi Törvényszék
dr. Beke Andrea – bíró, Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság
dr. Sághi Borbála – bíró, Fővárosi Törvényszék
dr. Szappanos Réka – bíró, Budai Központi Kerületi Bíróság
dr. Hóbor Gabriella– bíró, Budai Központi Kerületi Bíróság
dr. Novák Zsófia – bíró, Budai Központi Kerületi Bíróság
dr. Mocsári Emese – bíró, Budai Központi Kerületi Bíróság
dr. Bárány Mária – bíró, Budai Központi Kerületi Bíróság
dr. Vas Judit – bíró, Budai Központi Kerületi Bíróság
dr. Kis Tamás – bíró, Fővárosi Törvényszék
dr. Szabó Károly – bíró, Kaposvári Törvényszék
dr. Ipolyi Róbert – bíró, Kaposvári Törvényszék
dr. Fellai-Markovits Róbert – bíró, Kaposvári Járásbíróság
dr. Várkonyi Barbara – bíró, Kaposvári Járásbíróság
Zabné dr. Boti Zsuzsanna – bíró, Kaposvári Járásbíróság
dr. Horváth Carmen – bíró, Kaposvári Járásbíróság
dr. Dénes Rajmond – bíró, Kaposvári Járásbíróság
dr. Király Kornélia – bíró, Kaposvári Törvényszék
dr. Pankasz Anita – bíró, Siófoki Járásbíróság
dr. Opor Gergely László – bíró, Fővárosi Törvényszék
dr. Hajdú Ágnes – bíró, Fővárosi Törvényszék
dr. Répási Edit – bíró, Fővárosi Törvényszék
dr. Mikó Sándor – bíró, Fővárosi Törvényszék
dr. Fábián Judit – bíró, Fővárosi Törvényszék
dr. Sík Magdolna – bíró, Fővárosi Törvényszék
dr. Tóth Kincső – bíró, Kúria
dr. Kovács András – bíró, Kúria
dr. Rozgonyi Anna – bíró, Budai Központi Kerületi Bíróság
dr. Buri Edina – bíró, Fővárosi Törvényszék
dr. Mohos Mariann – bíró, Fővárosi Törvényszék
dr. Szabó Kornélia – bíró, Fővárosi Törvényszék
dr. Papp Eszter – bíró, Fővárosi Törvényszék
dr. Bakos Enikő – bíró, Fővárosi Törvényszék
Albert Katalin – iü. alkalmazott, Fővárosi Törvényszék
dr. Pecze Tünde – bíró, Fővárosi Törvényszék
dr. Iványiné dr. Ludányi Erika – bíró, Fővárosi Törvényszék
dr. Nyerges Ágnes – bíró, Fővárosi Törvényszék
dr. Scholtz Hilda – bíró, Fővárosi Törvényszék
dr. Peller László – bíró, Fővárosi Törvényszék
Haászné dr. Recskó Viktória – bíró, Fővárosi Törvényszék
dr. Góhér Márta – bíró, Fővárosi Törvényszék
dr. Kájel Edina – bíró, Fővárosi Törvényszék
Csekéné dr. Szegedi Mónika – bíró, Fővárosi Törvényszék
dr. Fehér Éva – bíró, Fővárosi Törvényszék
dr. Hegedűs Péter – bíró, Fővárosi Törvényszék
dr. Tóth Erzsébet – bíró, Fővárosi Törvényszék
Zeöldné dr. Király Anita – bíró, Fővárosi Törvényszék
dr. Lévárdi Ferenc – bíró, Fővárosi Törvényszék
Balogh Noémi – iü. alkalmazott, Fővárosi Törvényszék
Pásztori Zsuzsanna – iü. alkalmazott, Fővárosi Törvényszék
Sinai Zsuzsanna – iü. alkalmazott, Fővárosi Törvényszék
Koháriné Kiss Viktória – iü. alkalmazott, Fővárosi Törvényszék
Fehér Márta – iü. alkalmazott, Fővárosi Törvényszék
Dominikné Csiszár Krisztina – iü. alkalmazott, Fővárosi Törvényszék
dr. Halász Beáta – bíró, Pesti Központi Kerületi Bíróság
dr. Zumbok Gabriella – bíró, Fővárosi Törvényszék
dr. Várhegyi Éva – bíró, Fővárosi Törvényszék
dr. Boros Réka – bíró, Fővárosi Törvényszék
dr. Zsámberger Csaba – bíró, Fővárosi Törvényszék
dr. Bencze-Bózsár Stella – bíró, Országos Bírósági Hivatal
Hegedüsné dr. Szabó Ildikó – bíró, Fővárosi Törvényszék
dr. Csiki Gábor – bíró, Fővárosi Törvényszék
dr. Matók Ágnes – bíró, Fővárosi Törvényszék
Kónyáné dr. Garamvölgyi-Dorkó Brigitta – bíró, Siófoki Járásbíróság
dr. Gálig Péter – bíró, Siófoki Járásbíróság
dr. Nyéki Ákos – bíró, Siófoki Járásbíróság
dr. Vidovszky Imre – bíró, Siófoki Járásbíróság
Rezi Mónika – iü. alkalmazott, Siófoki Járásbíróság
Kovalcsik Anita – iü. alkalmazott, Siófoki Járásbíróság
Gaál Anita – iü. alkalmazott, Siófoki Járásbíróság
Kiss Márta – iü. alkalmazott, Siófoki Járásbíróság
Podráczyné Szabados Tímea – iü. alkalmazott, Siófoki Járásbíróság
Küttne Julianna – iü. alkalmazott, Siófoki Járásbíróság
Pálinkás Gyöngyvér – iü. alkalmazott, Siófoki Járásbíróság
Szomszéd Gáborné – iü. alkalmazott, Siófoki Járásbíróság
Zrínyi Szilvia – iü. alkalmazott, Siófoki Járásbíróság
Horváth Edit – iü. alkalmazott, Siófoki Járásbíróság
Schmolcz Katalin Gabriella – iü. alkalmazott, Siófoki Járásbíróság
Szabóné Mayer Mónika – iü. alkalmazott, Siófoki Járásbíróság
dr. Mátis Judit – bíró, Siófoki Járásbíróság
dr. Révfy Éva – bíró, Siófoki Járásbíróság
dr. Diseri Ágnes – iü. alkalmazott, Siófoki Járásbíróság
Slakta Szilvia – iü. alkalmazott, Siófoki Járásbíróság
dr. Lakatos Alexandra Anna – bíró, Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság
Holly Anikó – iü. alkalmazott, Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság
dr. Varga Lilla – bíró, Budai Központi Kerületi Bíróság
dr. Majosházi Linda – bíró, Budai Központi Kerületi Bíróság
Bálintné dr. Szegedi Noémi – bíró, Budai Központi Kerületi Bíróság
dr. Csányi Beatrix – bíró, Budai Központi Kerületi Bíróság
Guzsván Tímea – iü. alkalmazott, Fővárosi Törvényszék
Skriba Zoltánné – iü. alkalmazott, Fővárosi Törvényszék
dr. Endrédy Zoltán – bíró, Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság
Trappné dr. Kiszely Rita – bíró, Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság
Hadasné dr. Golyán Edit – bíró, Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság
dr. Rankóné dr. Illés Rita – bíró, Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság
dr. Gyerkó Tamás – bíró, Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság
dr. Félix Ágnes – bíró, Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság
dr. Kiss Ilona Ágnes – bíró, Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság
dr. Hegedűs Emőke – bíró, Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság
dr. Garbóczi Zsuzsanna – bíró, Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság
dr. Csávás Edit – bíró, Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság
dr. Urbán Ildikó – bíró, Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság
dr. Kántor Dorottya – bíró, Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság
dr. Rédei Andrea – bíró, Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság
dr. Brátán Éva – bíró, Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság
Nasztvogel Katalin – iü. alkalmazott, Fővárosi Törvényszék
dr. Balázs Edina – bíró, Pesti Központi Kerületi Bíróság
dr. Kupai Emőke – bíró, Pesti Központi Kerületi Bíróság
dr. Bodzás-Ilovszky Adrienn – bíró, Pesti Központi Kerületi Bíróság
dr. Turi Barnabás – bíró, Pesti Központi Kerületi Bíróság
dr. Perjés Judit – bíró, Pesti Központi Kerületi Bíróság
dr. Ajtony Tímea – bíró, Pesti Központi Kerületi Bíróság
dr. Krekó Zsófia – bíró, Pesti Központi Kerületi Bíróság
dr. Takács Tímea – bíró, Pesti Központi Kerületi Bíróság
dr. Benedek Barbara – bíró, Pesti Központi Kerületi Bíróság
dr. Szabados Dániel – bíró, Pesti Központi Kerületi Bíróság
dr. Simon Bernadett Amarilla – iü. alkalmazott, Pesti Központi Kerületi Bíróság
dr. Bíró Boldizsár – iü. alkalmazott, Pesti Központi Kerületi Bíróság
dr. Petrovics Aletta – bíró, Pesti Központi Kerületi Bíróság
dr. Makranczi Zita – bíró, Pesti Központi Kerületi Bíróság
Kovács Krisztián – iü. alkalmazott, Pesti Központi Kerületi Bíróság
dr. Udvardi Dávid – iü. alkalmazott, Pesti Központi Kerületi Bíróság
dr. Gyenes-Tarr Blanka – iü. alkalmazott, Pesti Központi Kerületi Bíróság
dr. Bálizs Gergő Zsolt – iü. alkalmazott, Pesti Központi Kerületi Bíróság
dt. Barta Zsolt – iü. alkalmazott, Pesti Központi Kerületi Bíróság
Hubai Krisztina – iü. alkalmazott, Pesti Központi Kerületi Bíróság
Tóth Ágnes Magdolna – iü. alkalmazott, Pesti Központi Kerületi Bíróság
dr. Bozány Edina – iü. alkalmazott, Pesti Központi Kerületi Bíróság
dr. Göncziné dr. Szávai Adrienn – bíró, Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság
dr. Tóth Emőke – bíró, Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság
Komlósiné dr. Sógor Ildikó – bíró, Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság
dr. Hermán István– bíró, Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság
dr. Kelemen Judit – bíró, Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság
dr. Oláh Péter Balázs – bíró, Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság
dr. Ágó Ildikó – bíró, Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság
Nagyné dr. Milkovics Szilvia – bíró, Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság
dr. Sebestyén Katalin – bíró, Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság
dr. Fromm Tünde Mária – bíró, Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság
dr. Mohos Mariann – bíró, Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság
dr. Trecska Annamária – bíró, Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság
dr. Kovács-Hegedűs Vera – bíró, Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság
Szucsikné dr. Soltész Ilona Rita – bíró, Budai Központi Kerületi Bíróság
dr. Szirmai Réka – bíró, Budai Központi Kerületi Bíróság
dr. Antal Erika – bíró, Budai Központi Kerületi Bíróság
dr. Ferencsin Réka – bíró, Budai Központi Kerületi Bíróság
dr. Morvai Ildikó – bíró, Budai Központi Kerületi Bíróság
dr. Bertalan Judit – bíró, Budai Központi Kerületi Bíróság
dr. Ott Máté Boldizsár – iü. alkalmazott, Fővárosi Törvényszék
dr. Beró Katalin – bíró, Fővárosi Törvényszék
dr. Gergye Tamás Károly – bíró, Zalaegerszegi Törvényszék
dr. Palotay András Péter – bíró, Zalaegerszegi Törvényszék
dr. Sinkó Vilmos – bíró, Zalaegerszegi Törvényszék
dr. Bartalné dr. Mentes Judit – bíró, Zalaegerszegi Törvényszék
dr. Mihályi Mónika – bíró, Zalaegerszegi Törvényszék
dr. Mazzag Judit – bíró, Zalaegerszegi Törvényszék
dr. Aradi Krisztina – bíró, Zalaegerszegi Törvényszék
dr. Vándor Virág – bíró, Zalaegerszegi Törvényszék
dr. Vajda Andrea – bíró, Zalaegerszegi Törvényszék
dr. Csejtei Péter – bíró, Zalaegerszegi Törvényszék
dr. Csanádi Lajos – bíró, Zalaegerszegi Törvényszék
Doszpothné dr. Hodosi Eszter – bíró, Zalaegerszegi Törvényszék
dr. Béres Judit – bíró, Zalaegerszegi Törvényszék
Takácsné dr. Szabados Katalin – bíró, Zalaegerszegi Járásbíróság
dr. Czipóth Edit bíró – bíró, Zalaegerszegi Járásbíróság
dr. Seruga Teodóra – bíró, Zalaegerszegi Járásbíróság
dr. Takács-Kancsal Ágnes – bíró, Zalaegerszegi Járásbíróság
Ujjné dr. Bánáti Nikoletta – bíró, Zalaegerszegi Járásbíróság
Gáspárné dr. Baranyabán Judit – bíró, Pécsi Ítélőtábla
dr. Berki Csilla Anikó – bíró, Pécsi Ítélőtábla
dr. Hrubi Adrien – bíró, Pécsi Ítélőtábla
dr. Zóka Ferenc – bíró, Pécsi Ítélőtábla
dr. Kovács Ildikó Margit – bíró, Pécsi Ítélőtábla
dr. Kovács János – bíró, Pécsi Ítélőtábla
dr. Krémer László – bíró, Pécsi Ítélőtábla
dr. Eördögh Dávid Gábor – bíró, Pécsi Ítélőtábla
dr. Kutasi Tünde Teréz – bíró, Pécsi Ítélőtábla
dr. Vogyicska Petra – bíró, Pécsi Ítélőtábla
dr. Tolnai Ildikó – bíró, Pécsi Ítélőtábla
dr. Gyöngyösiné dr. Antók Éva – bíró, Pécsi Ítélőtábla
dr. Túri Tamás – bíró, Pécsi Ítélőtábla
dr. Pecze Balázs – bíró, Pécsi Törvényszék
Czinkné dr. Arató Zita – bíró, Pécsi Törvényszék
dr. Nochtáné dr. Simon Andrea – bíró, Pécsi Törvényszék
dr. Grossné dr. Hahn Melinda Patrícia – bíró, Pécsi Törvényszék
dr. Gulyás Krisztina – bíró, Pécsi Törvényszék
dr. Simon Károly László – bíró, Pécsi Törvényszék
dr. Szabolcs Mónika – bíró, Pécsi Járásbíróság
dr. Altmayer Alexandra – bíró, Pécsi Járásbíróság
dr. Bánáti Bálint – bíró, Pécsi Törvényszék
dr. Dezső Lili – bíró, Pécsi Járásbíróság
dr. Solymos Ildikó Gyöngyi – bíró, Pécsi Járásbíróság
dr. Farkas Helga Eszter – bíró, Pécsi Járásbíróság
dr. Somlai Ferenc – bíró, Pécsi Járásbíróság
dr. Orbán Veronika – bíró, Pécsi Járásbíróság
dr. Hajdu István – bíró, Pécsi Járásbíróság
dr. Kovács János – bíró, Pécsi Járásbíróság
dr. Varga Andrea Magdolna – bíró, Pécsi Járásbíróság
dr. Deák Péter – bíró, Pécsi Járásbíróság
dr. Bakos Mariann – bíró, Pécsi Járásbíróság
dr. Egry Tibor – bíró, Pécsi Járásbíróság
dr. Gergó Brigitta – bíró, Győri Járásbíróság
Velinskyné dr. Lovas Kinga – bíró, Fővárosi Törvényszék
dr. Turbucz Zoltán – bíró, Fővárosi Törvényszék
dr. Illés Krisztina – bíró, Fővárosi Törvényszék
dr. Beró Katalin – bíró, Fővárosi Törvényszék
dr. Kiss Máté Jenő – bíró, Pesti Központi Kerületi Bíróság
dr. Krénusz Éva – bíró, Pesti Központi Kerületi Bíróság
dr. Kovács Ervin – bíró, Pesti Központi Kerületi Bíróság
dr. Bíró Diána Eszter – bíró, Pesti Központi Kerületi Bíróság
dr. Forstner Viktória – bíró, Pesti Központi Kerületi Bíróság
dr. Szabó Tamásné – iü. alkalmazott, Pesti Központi Kerületi Bíróság
Galántai Zsolt – iü. alkalmazott, Pesti Központi Kerületi Bíróság
dr. Izsai Krisztina – bíró, Pesti Központi Kerületi Bíróság
dr. Szák Donatella – iü. alkalmazott, Pesti Központi Kerületi Bíróság
dr. Plankó Erika – bíró, Pesti Központi Kerületi Bíróság
dr. Zink Anett – bíró, Pesti Központi Kerületi Bíróság
dr. Éliás Dávid – bíró, Pesti Központi Kerületi Bíróság
dr. Sándor Erika – bíró, Pesti Központi Kerületi Bíróság
dr. Komporday-Orosz Noémi – bíró, Pesti Központi Kerületi Bíróság
dr. Németh-Szebeni Zsófia – bíró, Pesti Központi Kerületi Bíróság
dr. Takáts Fanni Veronika – bíró, Pesti Központi Kerületi Bíróság
Nagy Renáta – iü.alkalmazott, Pesti Központi Kerületi Bíróság
dr. Tóth Ajtony Ákos– bíró, Pesti Központi Kerületi Bíróság
dr. Mészáros-Rózsa Petra – bíró, Pesti Központi Kerületi Bíróság
dr. Nagy Blanka – iü.alkalmazott, Pesti Központi Kerületi Bíróság
dr. Vassné dr. Szekeres Edina– bíró, Pesti Központi Kerületi Bíróság
dr. Petrás Roland – bíró, Pesti Központi Kerületi Bíróság
dr. Zöldi Júlia – bíró, Pesti Központi Kerületi Bíróság
dr. Nyujtó Katalin – bíró, Pesti Központi Kerületi Bíróság
dr. Simon Alexa – iü. alkalmazott, Pesti Központi Kerületi Bíróság
dr. Bogdán József – bíró, Pesti Központi Kerületi Bíróság
Grimné dr. Fancsali Zsuzsanna – bíró, Pesti Központi Kerületi Bíróság
dr. Jeszenszki Vanda – bíró, Pesti Központi Kerületi Bíróság
dr. Szeles Balázs – bíró, Fővárosi Ítélőtábla
dr. Boda Zoltán – bíró, Fővárosi Törvényszék
dr. Skornyik Kinga – bíró, Fővárosi Törvényszék
Gaiderné dr. Hartmann Tímea – bíró, Zalaegerszegi Törvényszék
dr. Kovács Erzsébet – bíró, Zalaegerszegi Járásbíróság
dr. Kovács Rita – bíró, Zalaegerszegi Törvényszék
dr. Adorján Csaba – bíró, Zalaegerszegi Törvényszék
dr. Gaider Bálint – bíró, Zalaegerszegi Törvényszék
dr. Turopoli Tibor – bíró, Zalaegerszegi Törvényszék
dr. Polay József – bíró, Zalaegerszegi Járásbíróság
dr. Pap Márk – bíró, Zalaegerszegi Törvényszék
dr. Bence Krisztina – bíró, Pécsi Törvényszék
dr. Gelencsér Zoltán – bíró, Pécsi Törvényszék
dr. Kovács Zsolt – bíró, Pécsi Törvényszék
Velényiné dr. Köcse Judit – bíró, Pécsi Törvényszék
dr. Szabó Dénes – bíró, Pécsi Törvényszék
dr. Hortobágyi Éva – bíró, Pécsi Törvényszék
Ujvárosiné dr. Kozák Ildikó – bíró, Szigetvári Járásbíróság
Postáné dr. Vöő Krisztina – bíró, Szekszárdi Járásbíróság
dr. Cserveni Mónika – bíró, Szekszárdi Járásbíróság
dr. Patyi Adrienn – bíró, Székesfehérvári Járásbíróság
dr. Merényi Péter – bíró, Székesfehérvári Járásbíróság
dr. Lázár-Staár Ágota– bíró, Székesfehérvári Járásbíróság
dr. Rozgonyi Viktória – bíró, Székesfehérvári Járásbíróság
dr. Gál Csaba – bíró, Székesfehérvári Járásbíróság
dr. Hegyi Tamás – bíró, Székesfehérvári Járásbíróság
dr. Jakobesku Petra – bíró, Székesfehérvári Járásbíróság
dr. Konarikné dr. Gergely Judit – bíró, Székesfehérvári Törvényszék
dr. Gráner Zsófia – bíró, Székesfehérvári Törvényszék
dr. Abért János – bíró, Székesfehérvári Törvényszék
dr. Szurok Szabina– bíró, Székesfehérvári Törvényszék
dr. Maár Zsuzsanna – bíró, Székesfehérvári Törvényszék
dr. Malkovits Judit – bíró, Székesfehérvári Törvényszék
dr. Tőke Zoltán – bíró, Székesfehérvári Törvényszék
dr. Gothárdi Enikő – bíró, Székesfehérvári Törvényszék
dr. Demeter Kinga – bíró, Székesfehérvári Törvényszék
dr. Csorba Anikó – bíró, Nyíregyházi Járásbíróság
dr. Harman Anikó – bíró, Nyíregyházi Törvényszék
dr. Petrov Ágnes – bíró, Nyíregyházi Törvényszék
dr. Hutás Nelli – bíró, Nyíregyházi Járásbíróság
dr. Pocsai Tamás – bíró, Miskolci Járásbíróság
dr. Pocsaine dr. Cseuscsák Renáta – bíró, Miskolci Törvényszék
dr. Dósa Ágnes – bíró, Miskolci Törvényszék
dr. Spisák Sándor – bíró, Miskolci Törvényszék
dr. Bokros Andrea – bíró, Miskolci Törvényszék
Erős-Major Ildikó – iü. alkalmazott, Fővárosi Törvényszék
dr. Borda Anita – bíró, Zalaegerszegi Törvényszék
dr. Bányai Tamás – bíró, Zalaegerszegi Törvényszék
dr. Móritz Krisztián – bíró, Zalaegerszegi Törvényszék
Postáné dr. Vöő Krisztina – bíró, Szekszárdi Járásbíróság
dr. Cserveni Mónika – bíró, Szekszárdi Járásbíróság
Szőke Tiborné dr. – bíró, Orosházi Járásbíróság
dr. Nagy Lászlóné dr. Csernák Hajnalka – bíró, Békési Járásbíróság
A nyilatkozat tartalmával további 9 közigazgatási bíró egyetért.
A nyilatkozat tartalmával további 4 igazságügyi alkalmazott egyetért.
Felhívjuk kollégáinkat, hogy a megállapodás tervezetével kapcsolatos véleményüket küldjék meg egyesületünk emailcímére: resiudicataegyesulet@gmail.com
Kollégáink véleménye az alábbiakban olvasható:
https://resiudicata.hu/wp-content/uploads/2024/11/Vasvari-Csaba-levele.pdf
https://resiudicata.hu/wp-content/uploads/2024/11/Nagy-Blanka-levele.pdf
https://resiudicata.hu/wp-content/uploads/2024/11/Toth-Beata-levele.pdf
https://resiudicata.hu/wp-content/uploads/2024/11/XX-XXI-XXIII.-keruleti-birosagi-birak-levele.pdf
https://resiudicata.hu/wp-content/uploads/2024/11/a-Gyori-Jarasbirosag-birainak-nyilatkozata.pdf
https://resiudicata.hu/wp-content/uploads/2024/11/a-Gyori-Torvenyszek-birainak-nyilatkozata-1.pdf
https://resiudicata.hu/wp-content/uploads/2024/11/Kovacs-Andras-kuriai-tanacselnok-levele.pdf
https://resiudicata.hu/wp-content/uploads/2024/11/Laczo-Adrienn-fovarosi-biro-levele.pdf
https://resiudicata.hu/wp-content/uploads/2024/11/Magyarfalvi-Katalin-kuriai-tanacselnok-levele.pdf
https://resiudicata.hu/wp-content/uploads/2024/11/Baka-Andras-nyilatkozata.pdf